Örömünkre szolgál, hogy az elkövetkező egy évben az Akadémiával közösen dolgozhatunk és folytathatjuk a már megkezdett munkát 2016-ban. Lovász László elnöksége alatt eddig az MTA honlapjának a megújulásában vettünk részt, valamint a tudományos előadásokhoz és cikkekhez kapcsolódó grafikai illusztrációkat készítettünk. A következő egy évben a kiadványokat, nyomdai előkészítéseket is mi készíthetjük el.